Category: Könyvajánló

Gary Chapman: Egymásra hangolva ( párkapcsolat)

A könyv a kommunikáció-pszichológia eredményeire alapozva fontos felfedezést tesz: a szeretet-közlés többféle csatornán át történhet, de mindenki csak azt az adást képes fogni, amelyre neveltetése, környezete és személyes hajlamai hatására ráhangolódott.



James Redfield: A mennyei prófécia

Először ’95-ben jelent meg magyarul ez a könyv, és akkortájt (akárcsak ’93-ban Amerikában) hatalmas siker volt. Ma persze már nem is adhatja ugyanazt, hiszen azóta számos így-úgy hasonló ezoterikus elképzelés jelent meg. Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy sokaknak most is sokat adhat – ahogy támadói is bizonyára akadnak még.



Táncoló talpak

Rajzfilm egy kis Indigó pingvinről. A császárpingvinek hazájában, az Antarktisz közepén senki vagy, ha nem tudsz énekelni. Ez elég rossz hír Topinak, aki legfeljebb azzal válhatna híressé, hogy a világ legrosszabb énekese. Táncra született, méghozzá a saját saját ritmusára járt táncra – vagyis szteppre.



A bakancslista

Sok évvel ezelőtt Carter Chambers (Morgan Freeman) filozófiatanára azt javasolta diákjainak, hogy állítsanak össze egy “bakancslistát”, vagyis gyűjtsék össze azokat a dolgokat, amelyeket meg akarnak tenni és tapasztalni az életben, mielőtt feldobják a bakancsot.



A jövő kezdete

Te mit teszel hozzá a Világhoz, hogy jobb legyen?   Az iskolába érkező új tanár nem túl egyszerű házi feladattal lepi meg diákjait: váltsák meg a világot. Aki jó jegyet akar év végén, az tesz valamit, amitől jobbá válnak a dolgok. Ez persze csak vicc.



Szitakötő (Dragonfly)

Dr. Joe Darrow (Kevin Costner) képtelen elfelejteni a feleségét. Emily önkéntes vöröskeresztesként dolgozott Venezuelában, amikor baleset érte és meghalt. Hiába múlnak az évek, a férfi gyásza nem enyhül: sőt, mostanában egyre többször jut eszébe az asszony. Egyre több jel emlékezteti rá. És ezek a jelek egyre különösebbek. Joe Darrow nyomozni kezd: és a nyomozás először



Louise L. Hay: Éld az életed

Louise L. Hay: Éld az életed Louise L. Hay a New Age mozgalom nemzetközileg elismert vezéregyénisége. E műve végigvezet minket egy mentális kezeléssorozaton. A gyakorlatok elvégzése után úgy érezzük, hogy máris átalakulóban vagyunk, hiszen megszabadulunk azoktól a gondolati beidegződésektől, amelyek kikezdik lelki és testi egészségünket.




Mitch Albom: Keddi beszélgetések életröl és halálról

Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról Mitch Albom saját élményei alapján írta meg regényét öreg professzoráról, Morrieról, aki még a halál kapujában is az élet szeretetére nevelte őt.


Cimkék:


Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak

Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak Merész, páratlan kalandba keveredik egy amerikai orvosnő, amikor elfogadja egy ismeretlen ausztrál bennszülött törzs, az Igazak Népe hívását, és velük megy négy hónapos vándorútjukra, keresztül a földrész kietlen pusztaságain.