James Redfield: A mennyei prófécia

mennyeiprofeciacoverElőször ’95-ben jelent meg magyarul ez a könyv, és akkortájt (akárcsak ’93-ban Amerikában) hatalmas siker volt. Ma persze már nem is adhatja ugyanazt, hiszen azóta számos így-úgy hasonló ezoterikus elképzelés jelent meg. Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy sokaknak most is sokat adhat – ahogy támadói is bizonyára akadnak még.

Alapvetően egy New Age regényről van szó, ami mint regény, igen gyenge. Nyilvánvaló, hogy Redfield csupán azért írta meg akként (ahogy ő mondja: „kalandos példázatként”), hogy könnyebben vegye az olvasó a spirituális, avagy gondolati tartalmat. Meg mert alighanem az ember jobban szereti a meséket, a példázatokat, mint a száraz szakszöveget. Mindazonáltal főhősének perui kalandjai tele vannak logikai hibákkal, és olyan fordulatokkal, amilyenekre még Dan Brown is ritkán ragadtatja magát. Ráadásul a fordító sem feszítette meg magát, hogy egy kicsit szebbre csiszolja a szöveget – bár arról hosszan lehetne vitatkozni, hogy a fordítóknak ez dolga-e vagy sem…

Ám a tartalom, az átadni kívánt üzenet átjön, és érthető is jobbára. És ugyan a Kézirat, mely évszázadokkal Jézus előtt íródott, valójában nem létezik (legalábbis semmi jel nem utal rá), a benne foglalt Kilenc Felismerés igenis elgondolkodtató. Nem szeretném itt összefoglalni, de pár dolgot kiemelnék.

A Kézirat arról ír, hogy a második évezred vége felé az emberiség egyre inkább fel fogja ismerni a véletlenek létét, melyek előrébb viszik az embert az útján, az evolúcióban (úgy a teljes népességet, mint az egyént). Azt is írja, hogy rájövünk: az egész világegyetemet ugyanaz az Energia hatja át, és erre az akaratunk hatással lehet. Sőt, épp az a cél, hogy a véletleneket és az energiát tudatosítsuk, megtanuljuk ezeket használni, s úgy, hogy az Univerzumból nyerjük, s ne az interperszonális konfliktusokból. Érdekes az a négyes felosztás, amibe az alapból pszichológus író az embereket sorolja, aszerint, hogy milyen módszert alkalmaznak az energia másoktól való elnyerésére. És így tovább, tovább – egész a Kilencedik Felismerésig, ami már egy új, tudatosabb, emelkedettebb emberiségről beszél. És persze a könyv vége nyitva hagyja az utat a Tizedik Felismeréshez (meg a további folytatásokhoz).