Hogyan ne váljon Mumussá az iskola?

Manapság, a gyermekeknek és a felnőtteknek is megváltozott az időhöz való viszonyuk. Felgyorsult, kitárult világunkban egyre több energiát igényel a gyorsabb ritmus felvétele, a hozzánk érkező impulzusok észlelése és feldolgozása. Emiatt egyre kevésbé vagyunk képesek figyelni, értelmezni magunk és a környezet ingereit. Életünkben sokkal több jelenleg a stressz, mint gyermekkorunkban.
A mai gyermekeknek is nehezebb feladatuk van. Gyorsulva kell megélni mindent, már a hétköznapokban is. Hamarabb szembesülnek megoldandó feladatokkal, problémákkal, ami lelki kihívást okoz nekik. Nincsenek még kellően felvértezve, hogy győzzék az elvárásokat, frappánsan ugorják az akadályokat.  A világ problémáira érzékenyen reagálnak. Ha pedig úgy érzik, nem tudják kezelni a helyzetet, kivonulnak.
Ez megnyilvánulhat abban is, hogy már nem tudnak eredményesen tanulni, nincs kedvük újabb és újabb feladatokat megoldani, mert nem érti és szerinte nincs értelme ennek az egész rohanásnak.
 Nekünk, szülőknek a feladatunk, hogy  átsegítsük őket a nehézségeken!! Elsősorban szeretettel, bizalommal és szemléletváltással!!
Mit tehetünk
Biztosítsuk szeretetünkről!! Öleljük meg sokszor őket. Nyújtsunk vigaszt, bátorítsuk, biztassuk. Egyszerűen  „legyünk ott”, ha szüksége van ránk.
Mindig dicsérjük meg (még akkor is, ha általában jó képességű és gyakran kap jó jegyet).

Segítsük át a kisgyermekkori félelmeken (idegenek, sötétség, mumus… stb). A félelem ugyanis egyik alapérzésünk. Jelen van, foglalkozni kell vele és nem elhessegetni magunktól, illetve tudomást sem véve róla elnyomni a tudatalattinkba.
Beszéltessük sokat, hogy mi történt vele aznap. Vegyük észre, ha valami miatt szorong (pl. iskolai elvárások, feszültség a családban, bántják/csúfolják valami miatt a társai), és segítsünk neki, hogy ezeket leküzdje.  Beszéljük meg vele a családban előforduló örömöket, esetleges gondokat/betegségeket, legyünk őszinték és ne hazudjunk.
Fokozatosan készítsük fel az élet megpróbáltatásaira (születés, elmúlás, betegség, közösségi problémák, tanulás, beszámolók, pénz).

Ha valamire kíváncsi, mindig magyarázzuk el neki a dolgokat a korának megfelelő alapossággal. Minél kisebb a gyermek, annál kevesebb és egyszerűbb magyarázatra van szüksége.
Vegyük be a napi házimunkába is, legyenek feladatai.
A gyermeknek úgy segítünk felkészülni a felnőttkori önállóságra, ha feladatokat adunk neki. Már kétéves kor körül elkezdhetjük egyszerű és rendszeres feladatokkal (pl. evőeszköz kikészítése az asztalra, söprögetés kis seprűvel az anyát utánozva)  Időről időre emlékeztessük őket a feladataikra, később pedig várjuk el tőlük, hogy ne feledkezzenek el a feladataikról.
Vigyük felnőttek és nagyobb gyerekek közé is, ahol tanuljon meg barátságosan és magabiztosan viselkedni.
A gyermeknek már kisbaba korától szüksége van korlátokra (mit szabad és mit nem), az elkényeztetés (a mindent megengedés) nem válik hasznára. Nagyobb korában nehezen fog beilleszkedni a közösségekbe, nehezebben találja meg helyét a világban. Ám legyen az a korlát rugalmas. Védő, óvó szerepet betöltve, ugyanakkor lehetőségeket biztosítva az önálló döntésekre.
Egy gyermeknek a világ néha méltánytalan és problémás hely, és szülőként sem tudunk minden buktatót elsimítani előtte. Erre nincs is szükség, hiszen a problémás emberekkel és helyzetekkel való megbirkózás teszi őket érett és független felnőtté.
Ha valami rosszul sikerült az iskolában vagy összezördült egy másik gyermekkel illetve felnőttel, nem mindig tudunk segíteni. De segíthetünk neki abban, hogy megtanulja kezelni a problémát, így később kevésbé lesz sebezhető.

A szülőnek először is meg kell tanulnia a gyermek segítségkérésére aktív figyeléssel reagálni.  Az aktív figyelés során a szülőt érdekli a dolog, megerősíti gyermeke érzéseit és gondolatait, valamint segít neki, hogy az egészet végiggondolhassa.
“szomorúnak látszol, mi a baj, meséld el, úgy tűnik valami aggaszt téged, mit gondolsz erről, szerinted miért mondta ezt, mit fogsz most csinálni…”

A szülő:
– nem oldja meg maga a problémát (hacsak nem szükséges beavatkoznia),
– ritkán ad tanácsot (hacsak a gyermek nem kéri illetve nincs szüksége valami információra),
– ritkán vonja el a gyermek figyelmét a problémáról (hacsak a gyermek nem krónikus nyafogó és nincs is valójában probléma).
Az aktív figyelés segítségével segítünk a gyermeknek, mégis rábízzuk a megoldás lehetőségét, a probléma megoldása így egyfajta tanulási szituáció lesz.