Mit kezdjünk a mai generációval?
Ugyanis van feladatunk velük! No és a felelősséget is vállalnunk kell értük! Mások Ők, mint mi voltunk “anno”.
Nehezen viselik a mai szocializációs rendszert, nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni. Lázadnak a maguk módján, mindenről véleményük van, „izgágák és nehezen kezelhetőek”.
Ugyanakkor a szemükben végtelen szeretet és értelem tükröződik.
Hangos, érthetetlen, sok nekik ez a világ.
Nekünk, felnőtteknek jutott az a nemes feladat, hogy segítsünk nekik, megtalálhassák IGAZI ÖNMAGUKAT.
Lelkük eredendő bölcsességgel öltött testet, így a hagyományos gondozás, nevelés, oktatás és családi elképzelések náluk kudarcot vallanak. Ezért nem hatásos a konvencionális pszichoterápia
A fontos az lenne, hogy próbáljunk nyitottak lenni az ő elképzeléseikre, gondolataikra, érzéseikre, hiszen újat hoznak, olyat amitől mindannyian fejlődhetünk és továbbléphetünk.
Nem kell a világnak megszűnnie, nem kell világvégének lennie!
Változni kell mindennek és mindenkinek!
Abban lehet nekik segíteni, hogy ezt az átmeneti időszakot jobban, türelmesebben viseljék. Vannak bizonyos magas rezgésű terápiás módszerek, amelyekkel nagyon sokat lehet segíteni ebben az átmeneti időszakban: Bach virágterápia, Indigó esszencia, hang és színterápia.
Jellemző rájuk, hogy határtalan, önzetlen szeretettel vannak tele, amivel nem tudnak mit kezdeni, ha nem ismerik fel őket. Folyamatos mozgásigényük van és rendkívül kreatívak, teljesen nyitottak a spirituális gondolatokra és számukra nem kérdés ezek igazsága. Ezen kívül valahogy okosabbnak és bölcsebbnek tűnnek. Vonzódnak a bonyolult dolgokhoz és berendezésekhez és könnyen elsajátítják a használatukat. Szenvedélyesek és őszinték az érzéseikkel kapcsolatban. A kapcsolatok fontosak számukra. Erős akaratuk és önbecsülésük van, és gyakran teljesen ellenállnak a tekintélyelvű rendszereknek, legyen ez a család vagy az iskola. Ezért, ha nem ismerik fel, hogy ők indigó gyerekek, akkor problémásnak és nehezen kezelhetőnek tartják őket.
megérzik az őszintétlenséget, ahogy a kutyák megérzik a félelmet. Az Indigók tudják, mikor hazudnak nekik, mikor leereszkedőek velük szemben, vagy mikor próbálják manipulálni őket. És mivel kollektív céljuk az, hogy a tisztesség egy új világába vezessenek minket, az Indigók belső hazugságjelzője nélkülözhetetlen számukra. Ahogy már említettem, az Indigók harcos szellemét sok felnőtt fenyegetésként éli meg. Az Indigók képtelenek alkalmazkodni a rosszul működő helyzetekhez, mind otthon, mind a munkájukban és az iskolában. Képtelenek eltávolodni az érzéseiktől, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne. kivéve, ha gyógyszerezik vagy nyugtatózzák őket.
Drága Gyermekeink!
Lázadtok, tiltakoztok, ellenszegültök, mert hangos, félelemmel teli, sok ez a világ!
Ettől nem lesz jobb és könnyebb sem nektek, sem másoknak!
Jó lenne, ha képesek lennétek elismerni, hogy Ti képesek vagytok ezen a Világon változtatni, hiszen azért vagytok Most ebben az időben Itt!
Nem vagytok egyedül, Fogjunk végre össze!
Ehhez viszont alapvető, hogy elismerd az itt Léted szükségességét, bizalmad legyen a Mindenségben, hogy tud neked segíteni, és felismerd a saját felelősségedet a változással kapcsolatban!
1. Ahogy képes vagy elfogadni, hogy itt a helyed, abban a pillanatban teljesen más minőségben élheted meg önmagadat.
2. Rád találhat végre a régóta áhított belső nyugalom és harmónia, képes leszel élni a fényben.
3. El tudsz határolódni másoktól, ki tudsz mozdulni a mentális és érzelmi kötöttségekből, Szabad leszel.
4. Nyitottá válsz és a téged érő negatív impulzusokat nem tartod magadban, nem ismered el többé sajátodnak, ki tudod helyezni a külvilágba.
5. Lassan kialakul egészséges öntudatod, és rájössz, hogy együtt minden könnyebb lehet ezért igényed lesz egy csoport tagjává válni, együtt csinálni.
6. Már nem lerombolni akarod azt ami nem működik, hanem építeni mást, ami jól működik!
7. Rájössz, hogy neked is tanulni kell ahhoz, hogy tovább tudjál lépni, fejlődik érzékelésed, elkezdesz Egységben gondolkozni, te egymagad is tenni akarsz a Mindenségért!
8. Ráébredsz, hogy Teremtő vagy, és minden rendelkezésedre áll az Univerzumban ami csak szükséges számodra.
9. Azt a békét és szeretetet ami benned van szívesen megosztod másokkal, éled az életedet és elfogadod ha más ezt máshogyan teszi.
10. Kialakul benned az együttérzés, alapvető bizalom az Élettel szemben. Nagylelkű vagy ás bátor, senki nem tántoríthat el célodtól!
11. Elfogadod azt Aki Vagy, tele vagy életkedvvel és életörömmel. El tudod fogadni a többiek döntéseit, el tudod engedni azokat akik nem ezt az utat választják, alázattal és hálában tudod megélni a szeretetet a Földön.
12. Képessé válsz arra, hogy a jóra és az élet pozitív dolgaira koncentrálj, el tudod már fogadni a veszteségeket is. Örömmel éled az életedet, tele vagy életkedvvel és reménnyel.
Igen, az az alapfeltétel, hogy elfogadjátok. Most, ebben a nehéz időben kell itt lennünk a Földön!
Mert nélkülünk, nélkületek nem megy!
FELADATOK!!!!!!!!
1. Állj! Higgadj le, gondolkozz, mielőtt lépnél! (lazítás, relaxáció, kellemes-megnyugtató környezet és idő kialakítása. Szobádat változtasd át, kuckódat tedd vidámmá)
2. Fogalmazd meg, mi a gond és mit érzel! (Írd le néhány mondatban ezeket. E-mailben küldd el nekem .miskolcilelekgyogyasz@gmail.com)
3. Tűzz ki pozitív célt! (A célokat – lehet egy, v. amennyi eszedbe jut – írd le egy papírra. Fogalmazd meg pontosan, mi az, amit szeretnél. A kötelességeid mellett figyelj és fogalmazd meg a vágyaidat.)
4. Találj ki több lehetséges megoldást! Tervezgess!
5. Gondold végig a következményeiket!
6. Törekedj a legjobb terv megvalósítására! Bármi lehetséges, nincsenek korlátok! Bármit elérhetsz!!!!
7. Minden napra találj ki magadnak valamit, ami örömmel tölt el. Séta, beszélgetés, kedvenc étel, hobbi, sport. Minden nap szerezz örömet valakinek.
Írd át papírra az alábbi pozitív kijelentéseket, amiket minden nap felolvasol magadnak:
KÉPES VAGYOK!!!
MEG TUDOM CSINÁLNI!!!!!
BÁTOR VAGYOK!!!
BIZTONSÁGBAN VAGYOK!!!!
A MAI NAPTÓL AZ ÖRÖMTELI ÉLETET VÁLASZTOM!!!