Van sikeres és boldog párkapcsolat(!) (?)
Egy igazán sikeres, boldog párkapcsolatot csak olyan kapcsolatból tudsz elindítani, ahol mindkét fél a helyén van energetikailag. Ahol a nő az érzelmeket a férfi pedig a szellemi dolgokat képviseli. Ahol a nő a saját gyengeségét érzelmeit, szeretőképességét tudja megélni és meg tudja erre tanítani a férfit is. Mert a férfi csak azt a szeretetet képes visszasugározni, amit a nőtől kap. Akkor lesz sikeres, ha a nőtől szeretetet, melegséget, gondoskodást kap. Egy nő is akkor lesz igazán kiteljesedett, ha egy szellemileg magasabb célokat kitűző férfitől kapja meg a támogatást.
Évszázadokkal ezelőtt férfi dominancia uralkodott, ami azt jelenti, hogy a férfi energetikai kisugárzásával, erejével támogatta a nőket.
A nők pedig a nőiességgel, lágysággal, családszeretettel viszont támogatták a férfiakat.
Mára ez a kapcsolat megváltozott. A 60-as évektől a nők is domináns szerepet vívtak ki maguknak, de ezzel felborult a harmónia a párkapcsolatban. A férfi és a nő is mást keres egymásban, mint amit valójában tud nyújtani a másik. Ez okoz problémát a jelenben.
A férfiak és nők alaptermészete, egysége, természete különbözik egymástól. Általában ezt az alapvető dolgot felejtjük el és ebből adódnak nézeteltérések, krízisek. Azt várjuk, hogy a férfi ugyan olyan legyen, ugyan úgy gondolkodjon, kommunikáljon, érezzen, cselekedjen, reagáljon, mint a nő. És ez fordítva is igaz persze.
Ha felismerjük, és tiszteletben tartjuk ezt az alapvető különbséget, a másik nemmel való viszonyunkban, jóval kevesebb feszültség gyülemlik fel bennünk.
Tanuljunk meg figyelni!
Ne hibáztassunk senkit!
A megoldás a megértés, a bizalom, a másik elfogadása és segítése. Nem pedig partnerünk felelősségének felhánytorgatása.
Lehet, hogy nem kaptunk meg mindent ahhoz, hogy ezután jobb legyen a kapcsolatunk, de fel kell ismerni, mindkét fél felelős azért, hogy így alakult.
A kapcsolataink megjavítása érdekében mindössze néhány apró változást kell véghezvinni. A nagyobb változtatások általában csak személyiségünk megerőszakolása által lehetséges, ami semmi jóra nem vezet.