Monthly archives: március, 2009

Az Élet iskolája 1.

Létezik egy Iskola, ahová bárki beiratkozhat. Ám már maga a beiratkozás sem olyan, amit általában az iskolákról tudunk… Egy iskola, amire talán a ma diákjai vágyakoznak. De nem csak a fiatalok, hanem bárki, aki most úgy érzi, valami nem “kerek” az életében. Kellene valami változás, valami (vagy valaki), amitől (vagy akitől) bekövetkezik a hőn vágyott




TÚLÉLHETÖ

IGEN!! A kamaszkor (is) túlélhető épp ésszel és lélekkel. Mindannyiunk számára nagy kihívás a serdülőkor. A legtöbb szülő szorongással vegyes kíváncsiságot érez, amikor rádöbben, hogy gyermeke életébe is beköszöntött a klasszikusan nehéz időszak: a kamaszkor, megjelennek a kamaszkor problémái. Mire egy gyermek serdülővé válik, a szülei már szereztek némi tapasztalatot a környezetükben élő, kamasz gyermeket




BŐRPROBLÉMÁK—ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

Az emberi szervezet legnagyobb szerve a bőr, amely a test felszínét a külvilág felé fedi. Egy felnőtt embernél 1,6-1,8 négyzetméter, a testsúly 15 százalékát teszi ki. Három fő rétegből: a hámból, az irhából és a bőraljából áll. Nem pusztán tested ruhája, hanem egy nagyon is sokrétű feladatot ellátó, bonyolult szerv, működése az élet sok szempontjából




Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak

Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak Merész, páratlan kalandba keveredik egy amerikai orvosnő, amikor elfogadja egy ismeretlen ausztrál bennszülött törzs, az Igazak Népe hívását, és velük megy négy hónapos vándorútjukra, keresztül a földrész kietlen pusztaságain.




Jó tanácsok egy életre

Haladj nyugodtan a lárma és sietség közepette és emlékezz arra a békére, ami létezhet a csöndben. Elidegenedés nélkül, élj úgy, hogy jó kapcsolatod legyen az emberekkel. Mondd ki finoman és világosan az igazságot és hallgass meg másokat, még az egyszerű és tudatlan lelkeket is. Nekik is megvan a saját történetük. Ne hasonlítsd magad senkihez, ezzel




Két magzat beszélget az édesanyja hasában

– Mondd, te hiszel a születés utáni életben? – Persze. A születés után jön az élet.  Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik. – Lárifári! A születés után nincs semmi: onnan még senki sem tért vissza! S különben is, hogy nézne ki?




BACH-virág horoszkóp

KOS és a türelem: Uralkodó, fegyelmezetlen, hajlamos túlzásba vinni a dolgokat. Gyakran megfontolatlanul és meggondolatlanul cselekszik. Képes fejjel a falnak menni. Hajlamos a türelmetlenségre, ha kell neki valami, azonnal akarja. Mivel a viselkedése gyakran ötletszerű, tapintatlan, és hajlamos megbántani másokat. Csak magával törődik, nem érti meg a többiek igényeit. Viharos érzelmei felszínesek, heves vérmérséklete váratlanul




A gyermek intelmei a szüleihez

Ne kényeztess el! Tudom jól,hogy nincs szükségem mindenre,amit kérek, csupán kipróbálom ,hogy mit csikarhatok ki Tőled. Légy velem határozott! Ez azért fontos nekem,mert ezáltal érzem magam biztonságban.




Válásterápia

A válás feldolgozására, következményeinek enyhítésére, a szülői együttműködés javítására létezik a családterápia keretén belül a válásterápia. Ebben a felek segítséget kapnak a veszteség feldolgozásához és a folyamat gyermekeket megkímélő módon történő végigviteléhez.